Miért jó, ha énekelsz a babádnak?

A kisbabájának dúdoló anya természetes módon, ösztönösen jót tesz. Az éneklés játék, megnyugtatás, elaltatás, szórakoztatás, de nem utolsósorban fejlesztés is.

Mintha manapság kevesebbet énekelnének az édesanyák, mint a korábbi évtizedekben, évszázadokban. Pedig az, hogy szól a zene, vagy megy a TV, egészen más, mintha az édesanya dalolna, dúdolna…

Kisbabák és a dallam

Pedig azt már jól tudjuk, hogy milyen fontos az, hogy egy babához a kezdetétől beszéljünk, hiszen nagy jelentőséggel bír a szellemi fejlődésében. Hát még az éneklés, mint az agyat még inkább, még több módon stimuláló inger. Már az újszülöttek is fogékonyak a hangokra, dallamokra, ritmusokra; figyelnek rájuk, és képesek azokat felismerni is. Egy zeneterápiával foglalkozó tanulmányban arra jutottak, hogy a kisbabák már úgy születnek, hogy egyes hangokat jobban kedvelnek a többinél. Méghozzá a magas hangokat:  újszülöttek számára a magas hangok sokkal érdekesebbek, vonzóbbak, mint a mélyek, inkább figyelnek rájuk. Milyen érdekes, hogy a legtöbben ösztönösen magasabb hangon beszélünk egy babához. Véletlen vajon, vagy természetes reakció ez?

A legkisebbek is szeretnek dalokat hallgatni

Nincs szükség persze énekesi kvalitásokra, a kevésbé szépen éneklő anya is jót tesz a babájával. Az éneklés maga, bármilyen szintű, a babát leköti, érdekesnek és szórakoztatónak találja. Már a legkisebbek is hosszabban és jobban tudnak figyelni egy éneklő felnőttre, mint arra, aki csupán gügyög, beszél hozzájuk.

Az éneklés fejleszti a babát

Az éneklés nem pusztán szórakoztatás vagy megnyugtatás a baba számára, sokkal több annál. Az éneklés fejlesztés is. Fejleszti a kisbaba szellemi képességeit, kommunikatív képességeit. Emellett az érzelmi palettát színesíti, sőt az emóciók tudatosításában, felismerésében is szerepet kap. Jó hatással van az érzelmi kapcsolatra, legyen az éneklő a szülő, a testvér, nagyszülő, vagy gyermekvigyázó.

Az énekszó megnyugtatja az újszülötteket

Egy újszülött kisbaba még hetekig nem lát tisztán, messzebbre, így a hangok segítenek neki tájékozódni. Ha hallja, hogy vannak körülötte, nincs egyedül az már önmagában megnyugtató számára. Ha az anya, vagy az apa hangját hallja, amit már a magzati korból is jól ismer, az kifejezetten megnyugtatja. Hát még az énekszó amely: optimalizálja a szívritmust, egyenletesebbé teszi a légzést, a baba könnyebben elalszik, sőt akár jobban is szopizik a hatására. Ezt a csodálatos hatást újszülött és koraszülött osztályokon figyelték meg, több tanulmány is született róla.

Segíti a figyelemtartást

Az énekszó pozitívan hat a baba szellemi fejlődésére is. A dalokat hallgatva a gyermek egyre hosszabb ideig képes figyelni, egy dologra fókuszálni és még a beszédtanulást is elősegíti. Egy jó gyerekdal hasonlóan pozitív hatással bír, mint a felolvasás a mesekönyvekből, csak jóval hamarabb elkezdhető. A babák szeretik a dalokban összecsengő sorokat, ismétlődő a szavakat, így azok értelmezése, megtanulása könnyebbé válik.

Amire érdemes figyelni

Az éneklés több szempontból is hasznos eszköz a babák gondozása, szórakoztatása, fejlesztése során. Arra érdemes figyelni, hogy mikor milyen dalt választunk.  Altatóként nem jó gyors dalocskát énekelni, mert az éberen tarthatja a babát, míg ölbeli játékokhoz pedig kerülni érdemes a csendes, nyugtató, lassú dalokat. Igazából mindegy, hogy kedvenc slágerünket dúdoljuk, vagy épp gyerekdalokat, mert a rímek, a dallam, a ritmus önmagában jó hatású, de a babáknak azért egyszerűbb, kicsiknek való énekek legyenek túlsúlyban, mert az előbb-utóbb érthető is lesz számukra.

Énekeljetek, dúdoljatok bátran!

Forrás: HelloBaby! magazin, https://hellobaby.hu/miert-jo-ha-enekelsz-a-gyereknek-nemcsak-szorakoztatja-fejleszti-is/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.